Szülő-gyerek macaron kaland

aktuális töltelékek: tejcsoki és eper

Videó megnézése

Leírás

Elindítjuk sokak örömére macaron kurzusunkat gyerekek számára is.

habzsák a kézben, színes krémek az asztalon és egy délután, amikor most együtt lehettek a cukrászok.

Ezen az alkalmon a gyerekek és a szülők együtt készítik el saját macaronjaikat az első lépéstől egészen az utolsóig.

Megtanuljuk, hogyan készül a macaronhéj, együtt dolgozunk a masszával, elkészítjük a krémes töltelékeket, majd jöhet talán a legjobb rész: a töltés és a díszítés, ahol már mindenki egy kicsit a saját ízlésére formálhatja a macaronokat.

Móni közben lépésről lépésre segít, megmutatja az apró trükköket, és természetesen akkor sincs semmi baj, ha egy macaron nem pont úgy sikerül, mint a képen. Itt nem a cukrászverseny a lényeg, hanem hogy együtt készítsetek valamit, amire a végén mindketten büszkék lehettek.

Nem szükséges hozzá semmilyen előzetes sütési tapasztalat. Elég a kíváncsiság, egy kis alkotókedv  és persze nem árt, ha szeretitek a macaront. 😊

A végén pedig a saját készítésű macaronjaitokat haza is vihetitek, így az élményből másnapra is maradhat néhány falat. Már ha marad. 😉



A jegyár egy főre vonatkozik, így ha ketten szeretnétek jönni a programra két jegyet szükséges vásárolni.

Korhatár: 9 év!

Kérlek, hogy a macaronok hazaviteléhez hozz magaddal dobozt!

Higiéniai okokból a kurzuson csak váltócipővel tudsz részt venni.

 Felhívjuk figyelmét, hogy bár mindent megteszünk a keresztszennyeződés elkerülése érdekében, konyhánkban különböző allergéneket tartalmazó alapanyagokkal is dolgozunk, így 100%-os mentes környezetet nem tudunk garantálni.

Nézd meg, milyen nálunk egy Szülő-gyerek macaron kaland kurzus!

Részletek

Ár / fő 14 000 Ft
Ár tartalmazza Szakképzett óraadó által vezetett programot • receptet • az elkészített macaronokat • Korlátlan rágcsálni és innivalót
Időtartam 3 óra
Létszám 8 fő
Korhatár 14 év
Jelentkezés módja Jelentkezéshez a jobb oldali oszlopban válaszd ki a dátumot, add meg a darabszámot, majd kattints a „KOSÁRBA” gombra! Sikeres fizetés után a további tudnivalókat e-mailben küldjük!
Allergia, ételintolerancia Kérjük, hogy amennyiben bármilyen ételallergiája, ételintoleranciája vagy speciális étrendi igénye van (pl. glutén-, laktózérzékenység, vegetáriánus/vegán étrend, diófélékre való allergia stb.), azt minden esetben előre, a jelentkezéskor jelezze számunkra!

Óraadó

Hajdú Móni
Hajdú Móni

13 évig közgazdászként dolgozott, miközben a sütés és a cukrászat egyre fontosabb része lett az életének. Ami eleinte hobbi volt, abból folyamatos tanulással, rengeteg gyakorlással és kísérletezéssel végül hivatás lett. Ma már a cukrászat tölti ki a mindennapjait. Különösen közel áll hozzá a francia cukrászat világa és annak precizitása. Azok a sütemények, ahol néhány apró részleten múlhat a tökéletes végeredmény. A macaron pedig pontosan ilyen. Móni nemcsak elkészíteni szereti ezeket a süteményeket, hanem azt is élvezi, amikor átadhatja másoknak mindazt, amit az évek során megtanult. Nála nem az a cél, hogy minden elsőre tökéletes legyen, hanem hogy megértsd, mit miért csinálunk, merj kérdezni, próbálkozni, és közben jól is érezd magad. Megmutatja az apró szakmai fogásokat, segít, ha valami nem pont úgy alakul, ahogy tervezted, és végigvezet a folyamaton egészen addig, amíg össze nem állnak a saját macaronjaid. Mert egy ilyen alkalom végén nemcsak egy doboz süteményt jó hazavinni, hanem azt az érzést is, hogy „ezt tényleg én csináltam.”

További kurzusok

14 000 Ft
Áfával együtt, Áfa (27.00 %)
Készlet ellenőrzése...