Workshopok biztonságos környezetben

placc-ikon.jpg

A koronavírus járvány új kihívások elé állít mindenkit, így minket is. A jelenlegi szabályozások ugyan engedik a tanfolyamok megtartását, viszont nagyon jól tudjuk, hogy köztetek is akadnak olyanok, akik jelen körülmények között nem szívesen mozdulnak ki. Épp ezért minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy a hozzánk látogatók biztonságban legyenek és a tanfolyamon való részvétel hetekkel később is kellemes emlék legyen.Törekszünk a biztonságos körülmények és a higiénikus környezet megteremtésére, hogy ti a szórakozásra fókuszálhassatok.

Mit teszünk mi?

  • Fertőtlenítés: Most még nagyobb figyelmet fordítunk a higiéniára mint korábban. Minden tanfolyam után fertőtlenítjük az órák helyszíneit és a kurzuson használt eszközöket is.
  • Kézfertőtlenítő: A kihelyezett kézfertőtlenítők használatával biztonságosan, mégis gördülékenyen kezdhetjük meg a tanfolyamokat.
  • Maszk: Támogatjuk a maszkok használatát, ezért szükség esetén számotokra is biztosítjuk őket.
  • Létszámlimit: Az órákon maximum 8 fő vehet részt. Így kellő távolságot tarthatunk egymástól és minimalizálhatjuk az érintkezések számát.
  • Levegőtisztítás: Légtisztító berendezést használunk, hogy az esetlegesen levegőbe kerülő kórokozókat is eltávolíthassuk a tanfolyamok helyszínéről.

Ha szívesen részt vennél valamelyik kurzuson, de bizonytalan vagy és kérdéseid merülnek fel, nyugodtan keress bennünket az info@placcgyor.hu e-mailcímen.