Mondd el pár szóban, mi a legfontosabb, amit tudni érdemes rólad!
Sebestyén Dórinak hívnak, az alkotás gyerekkorom óta része az életemnek. Egy vidám, mosolygós, kellően harsány embernek tartom magam, és szeretem ezt az érzésemet becsempészni mások életébe, legyen szó bármilyen tevékenységről.
Szeretem inspirálni a környezetem azzal, ami foglalkoztat, amit alkotok és közben elmerülni a beszélgetésekben. Nagyon szeretek mosolyt csalni az emberek arcára – korosztálytól függetlenül – és hiszek az öröm és a jókedv erejében.
Mióta foglalkozol a hobbiddal?
Rajz tagozatos általános iskolába jártam 8 évig, ezzel párhuzamosan 4 évet tanultam alapfokú művészeti oktatáson, és ezalatt az idő alatt rengeteg technikával megismerkedtem. 2010-ben alapítottam meg saját vállalkozásomat, ami első körben csomózott lovas felszerelések készítésével kezdett el foglalkozni. A csomózás ettől az időszaktól kezdve része az életemnek. Később táborokban kézműves foglalkozásokat tartottam, ahol különféle technikákkal ismertettem meg a gyerekeket.
Hogyan ismerkedtél meg vele?
A csomózás a lovas felszerelések révén került az életembe, ami hozta magával a lakásdekorációk és egyéb csomózott technikával készült termékek készítését.
Magyarországon akkoriban a természetes lókiképzés nagyon gyerekcipőben járt, és csináltam magamnak felszerelést a lovunk kiképzéséhez, majd egyre több ismerős érdeklődött iránta, így 2010 decemberében elindítottam saját márkámat.
Úgy tűnik, nagyon sokoldalú a csomózás, mint technika. Mondanál példákat, miket készíthetünk ennek alkalmazásával?
A csomózás rendkívül sokoldalú és minden vetületnek megvan a maga alapanyaga. Készíthetünk különféle mintájú karkötőket hímzőfonalból, lakásdekorációkat és kiegészítőket pamut zsinórból, a lovas felszereléseket poliészter kötélből, mert az nem rugalmas és magas a szakítószilárdsága.
Gyönyörű variációkban szintén pamut zsinórból egyedi ruhákat csomózhatunk, a határ csak a fantáziánk. Ezeket a kész alkotásokat (a pamutból készülteket) lehet még kreatívabbá tenni batikolással is. Idén a legnagyobb kihívásom egy függőágy elkészítése lesz. Nagyon várom már.
És mi az, amit a legszívesebben készítesz még ennyi év után is?
Nincs kimondott kedvencem, inkább a készítéstől a befejezésig tartó időszakot szeretem, ahogy készül és egyre látványosabban testet ölt a mű.
Mi az, amit a legjobban szeretsz benne?
Szeretek vele örömet szerezni másoknak és magamnak.
Mi az, ami a legnagyobb kihívást jelentette vagy jelenti még most is?
Egy új dolog kipróbálásakor ne csüggedjek, ha elsőre nem sikerül.
Mesélj egy vicces, érdekes vagy valamiért emlékezetes storyt, ami a hobbidhoz kapcsolódik!
Amikor a Bella Állatpart-Siófok felkért, hogy puputevéire készítsek felszerelést
Kinek és miért ajánlanád, hogy kipróbálja?
Korosztálytól függetlenül bárkinek, egy icipici türelem kell hozzá, de mikor készítés közben látod, hogy minden sorral egyre látványosabb amit készítesz, szerintem kárpótol a kitartásodért.
Hogy lettél a Placc oktatója?
Évek óta tartok táborokban kézműves foglalkozást és magam is szoktam részt venni Budapesten workshopokon, és mikor megláttam a hirdetésüket egyből jelentkeztem és szerencsére szimpatikusak voltunk egymásnak.
Miért szeretsz oktatni?
Szeretek örömet szerezni és inspirálni másokat.
Milyennek találod a Placcot?
Jó hangulatú hely a belvárosban, nagy terekkel mind a konyhában, mind a kreatív térben, ahova sok fény bejut a nagy ablakokon és jó ezeket a tereket megtölteni az alkotás szeretetével.
Mit csinálsz szívesen emellett a szabadidődben?
Igyekszem minél több időt a családommal és a barátaimmal tölteni, emellett jógázom, hangfürdőket tartok, főzök, kirándulunk és ha tehetjük, járjuk a világot és inspirálódunk. Nagyon szeretek embereket megismerni.
A hétköznapokban honnan merítesz inspirációt?
Az inspiráció mindenkinek mást jelent: ami nekem az, neked nem feltétlenül az. Engem egy önfeledt derüs mosoly és tekintet talán, ami a legjobban inspirál. Ha valaki szereti azt, amit csinál, szenvedéllyel, bármi is legyen az, és ha jól érzi magát a bőrében. Ilyenkor eszembe jut a fiatalkori gondtalan gyermekkorom, amikor semmi dolgunk nem volt, csak kipróbálni mindent, felfedezni a világot és átélni mindent. Önfeledten. Talán ezt érzem, mikor inspirálódom és bízom benne, hogy lehetek én is ilyen hatással másokra azáltal, hogy szenvedéllyel csinálom azt amit csinálok.
Mivel foglalkozol egyébként a mindennapokban?
Egy lovas tanyán lakom Győrtől 15 km-re és a vállalkozásomnak élek.
Zárásképp hozzátennél még valamit?
Bízom benne, hogy egyre többen kiszakadnak a szürke hétköznapokból és elkezdenek időt szánni magukra, még ha rövid időre is, de néha néha, és remélem, hogy találkozunk a Placcon és alkotunk együtt valami fantasztikusat.