Inokay Lívia: Hogy lett a kovászolás hivatás?

livia.gif

Mondd el pár szóban, mi a legfontosabb, amit tudni érdemes rólad!
Inokay Lívia, 3 gyermekes Anyuka vagyok, aki már sok mindent tanult és dolgozott életében, de legfontosabb értéknek és feladatnak a családunkat tartom, a legnagyobb büszkeségeim a gyermekeim. Megtaláltam a hivatásom és a sok vargabetű után pék-cukrász lettem.

A családod mennyire szokott bekapcsolódni a sütésekbe?
A nagy lányaim mikor picik voltak, rendszeresen együtt sütöttünk, akkor még nem kovásszal, de mindenfélét. Ők már nagy kamaszok, kevés idejük van erre, megvan a saját életük, de büszkék rám. Most a pici lányom segít, ha van kedve. Boriska 6 éves, ő szinte mindig mellettem van. Biztos vagyok benne, mindannyian magukba szívták már a sütés örömét és nem lesz problémájuk a konyhában. A Férjem pedig élvezi ennek a szép hobbinak a gyümölcseit, rajong a kenyereimért és értem, amiért boldoggá tesz ez engem.

Mióta foglalkozol a hobbiddal?
A hobbimmal a szüleim halála óta kezdtem el foglalkozni, talán valami terápiaként is hatott rám a sütés. 6 éve. Előtte is sütöttem, de alkalomszerűen. A kenyér az szerelmem lett, először élesztővel aztán egyre jobban beleástam magam a kovászolásba és elkezdtem tanulni és képezni magam.

Hogyan ismerkedtél meg vele?
A sógornőm került bele egy szuper kovászolós csapatba és általa jutottam el először a legjobbakhoz workshopra. Minél többet tanultam egyre kevesebbet tudtam, így jöttek sorban a workshopok.

Mi az, amit a legjobban szeretsz benne?
Az alkotást, a kiszámíthatatlanságot, hogy mindig van benne kihívás és a kovász valami csodálatos dolog, mindig új arcát mutatja, sosem lehet megunni, nincs két egyforma sütés.

Mi az, ami a legnagyobb kihívást jelentette vagy jelenti még most is?
Ha új dolgokat tesztelek, amit meg szeretnék tanítani. Míg eljutok oda, hogy továbbadhassam a tudást.

Mesélj egy vicces, érdekes vagy valamiért emlékezetes storyt, ami a hobbidhoz kapcsolódik!
A kovászolás által rengeteg emberrel megismerkedem, boros társaságokban mozgunk, akik nagyon vidám emberek, így sok vicces történetem van. Amikor először próbáltunk kemencében kenyeret sütni. Belőttük a hőfokot, egy napja fűtötték a kemencét, de nem mértük meg jó helyen és időben a hőfokot, így 15 perc alatt szénné égett a kenyerünk. De így lett vert kenyerünk és természetesen elfogyasztottuk a jó borok mellé. Azóta ha kemencézésre megyek bárhova dupla mennyiséget dagasztok, és felét otthon kisütöm, már biztosra megyek.

Kinek és miért ajánlanád, hogy kipróbálja?
Mindenkinek ajánlom, hogy ismerkedjen meg a kovászolás hagyományával, süssenek otthon egészséges kenyeret, tiszta alapanyagokból és adalékok nélkül. Maga az alkotás is öröm, de a kovászos kenyérnél nincs finomabb.

Sokan megijednek a kovászolástól. Mit tanácsolsz a lelkes kezdőknek?
Akit érdekel, próbálja meg, olvasson, süssön , tapasztaljon. Ne adja fel a kudarcoknál, mert lesznek, de mindannyian ebből tanulunk leginkább. A kovász érzékeny, meg kell érezni őt, ez más mint a sima élesztős sütés. A tésztát érezni kell, megismerni a saját kovászunkat, és együtt élni vele. Akinek nem megy önállóan videókból a tanulás, nekik hasznosnak tartom a workshopon való részvételt, mert egy 3 órás tanfolyamon már olyan információkat adok át, amikkel helyére kerülhetnek a dolgok, illetve sikerélményeket kaphat. Éppen ezért tanítok örömmel, mert érzem, akinek átadtam a tudást, az otthon sokkal jobban fog tudni sütni. Sok-sok visszajelzést kapok a tanítványaimtól, nagyon szépeket és ügyesen sütnek. Persze lesz, aki ezután is élesztővel dolgozik, de ez nem baj. Akire rá kell találjon ez a szenvedély, arra rá fog...

Hogy lettél a Placc oktatója?
A Győri Filharmonikus Zenekarnál dolgoztam mikor elkezdtem a pék-cukrász képzést és eldöntöttem, váltani fogok hamarosan. Megjelent a facebookon a hirdetés, hogy kreatív óraadókat keresnek. Már rég érett bennem, hogy szeretnék tanítani. Jelentkeztem és belevágtunk a közös munkába.

Miért szeretsz oktatni?
Azt hiszem kislány korom óta tanítani vágytam, de sose dolgoztam olyan helyen, ahol ezt kamatoztatni tudtam volna. Itt együtt van a kenyér és a tanítás is...imádom.

Milyennek találod a Placcot?
A Placc kiváló hely ilyen jellegű tevékenységre, nagyon jól felszerelt, tágas és jó ott lenni.

Mit csinálsz szívesen emellett a szabadidődben?
Szabadidőmben is sütögetek, olvasgatok minden témában, bútort festek, varrok, bort kóstolok, kirándulunk és sokat vagyunk a barátokkal, családdal a természet közelében. Imádunk filmeket nézni és imádjuk a jó társaságot a férjemmel.

Mivel foglalkozol egyébként a mindennapokban?
Most már a mindennapokban is sütök és tanítok.

Zárásképp hozzátennél még valamit?
Gyertek kovászolni velem!!!!