pszichológiával egybekötött élményfőzés
Páros főzőkaland őszi hangulatban - pszichológiával egybekötve
Képzelj el egy pszichológiával fűszerezett programot, amikor a gasztronómiai élményen és a főzni tanuláson túl egymásról is tanultok. A Páros Főzőkaland kifejezetten pároknak szól, legyenek bármely szakaszában a kapcsolatuknak. Bármilyen hihetetlen, de a közös főzés élményén keresztül jobban megismerhetitek egymást, a dinamikátokat, a szerepeteket a kapcsolatban.
Fejes Zsófia pszichológus hozza a játékos, ugyanakkor az egymásra való rácsodálkozás lehetőségét is magukban rejtő gyakorlatokat, melyeket az egyes fogások elkészítése közé illesztettünk be. Tehát a főzés szüneteiben vezetett feladatokon keresztül erősíthetitek a kapcsolatotokat és reflektálhattok a megéléseitekre.
Az ősz alkalmas a befelé figyelésre, a vibráló nyár utáni megérkezésre magunkba. Ennek az időszaknak a (halloween-i) szelleme lengi át az alkalmat. Nem kell megijedni, laza, könnyed programnak ígérkezik. Hogy ki mit főz ki belőle, az rajtatok múlik.
A jelentkezéshez online foglalás szükséges, amit a honlapunkon keresztül megtehetsz az eseménynél.
A feltüntetett összeg 1 főre vonatkozik.
A kurzust csak 6 fő felett tartjuk meg!
Kérlek, hogy az ételek hazaviteléhez hozz magaddal dobozt!
Higiéniai okokból a kurzuson csak váltócipővel tudsz részt venni.
Várunk szeretettel!
időtartam | 3 óra |
létszám | 8 fő |
korhatár | 18 év |
Dátum | 2024. 10. 20. 09:30 |
Számos területen kipróbálta magát már, élete tanári pályával kezdődött, majd 8 évig HR-esként dolgozott egy multinacionális cégnél, emellett kezdett el cukrászattal foglalkozni, mely hamar kinőtte magát hobbi mivoltából. Nagyon szeret sütni és főzni, szabadidejét is szívesen tölti a gasztronómia újdonságainak és különlegességeinek felfedezésével, külföldi gasztroútjai során kutatja a jobbnál jobb recepteket. Szeret emberekkel foglalkozni, aPlacc pedig tökéletes a pedagógia és a gasztronómia találkozásához.
Az üzleti szférában dolgozott, amikor megkezdte pszichológusi tanulmányait. Az alap-, majd a mesterdiploma megszerzését követően kognitív viselkedés terápiás és önismereti pszichodráma képzést végzett. Munkája során a pozitív pszichológia és a kognitív irányzat játszanak nagy szerepet, melyek szemléletei a főzőesteken is megjelennek.