Életünk egyik legfontosabb és legmeghatározóbb emberi kapcsolata az anya-lánya kapcsolat, az élet előrehaladtával azonban előfordul, hogy háttérbe szorul, nincs elég időnk egymással lenni, élményeket gyűjteni. Ez a programunk nemcsak a közös főzés élményét nyújtja, hanem lehetőséget a beszélgetésre, az egymáshoz való közeledésre, kiszakadva a mindennapok körforgásából – pszichológus kolléga moderálásával, játékos és komolyabb feladatokon keresztül. 8-10 fős csoportban leszünk, de a résztvevők párosával dolgoznak a főzés és a vezetett pszichológiai rész során is, a teljes program felépítése ugyanakkor lehetőséget nyújt a közösségi élményre is.

Szeretettel várjuk az anya-lánya párosokat, korosztálytól függetlenül, de 16 éven felül. Itt is igaz a mottó: hogy ki mit főz ki belőle, az rajtatok múlik!

Menü:

  • lazacos túrókoszorú
  • csirkerolád pestoval, aszalt paradicsommal
  • pekándiós tarte

Az ár tartalmazza:

  • receptúra
  • elkészített étel
  • vezetett beszélgetés

A jelentkezéshez online foglalás szükséges, amit a honlapunkon keresztül megtehetsz az eseménynél.

A feltüntetett összeg 1 főre vonatkozik.

A kurzust csak 6 fő felett tartjuk meg!
Kérlek, hogy az ételek hazaviteléhez hozz magaddal dobozt!

Higiéniai okokból a kurzuson csak váltócipővel tudsz részt venni.

Várunk szeretettel!

időtartam 3 óra
létszám 8 fő
korhatár 18 év
Dátum 2025. 01. 24. 16:00
Papp-Bartha Angelika
Papp-Bartha Angelika

Számos területen kipróbálta magát már, élete tanári pályával kezdődött, majd 8 évig HR-esként dolgozott egy multinacionális cégnél, emellett kezdett el cukrászattal foglalkozni, mely hamar kinőtte magát hobbi mivoltából. Nagyon szeret sütni és főzni, szabadidejét is szívesen tölti a gasztronómia újdonságainak és különlegességeinek felfedezésével, külföldi gasztroútjai során kutatja a jobbnál jobb recepteket. Szeret emberekkel foglalkozni, aPlacc pedig tökéletes a pedagógia és a gasztronómia találkozásához.

További kurzusok

Tevesz-Fejes Zsófia
Tevesz-Fejes Zsófia

Az üzleti szférában dolgozott, amikor megkezdte pszichológusi tanulmányait. Az alap-, majd a mesterdiploma megszerzését követően kognitív viselkedés terápiás és önismereti pszichodráma képzést végzett. Munkája során a pozitív pszichológia és a kognitív irányzat játszanak nagy szerepet, melyek szemléletei a főzőesteken is megjelennek.

További kurzusok

15 000 Ft
adóval együtt Áfa (27.00 %)
Készlet ellenőrzése...