Sümegh Réka az elmúlt három évben északtól délig, kelettől nyugatig beutazta az itáliai tanyavidéket és a főbb városok tésztaműhelyeit, hogy a legautentikusabb forrásoktól tanulja meg a házi tésztakészítés fortélyait. Utazásai során az olasz gasztrokultúra igazi szerelmese és szakértője lett. Megtapasztalhatta, hogy egy szál spagetto vagy egy raviolo mögött megannyi történet, hagyomány, öröm, fáradság húzódik meg...  

Kurzusán Toszkána két jellegzetes tészta fajtáját tanuljátok meg elkészíteni a hozzájuk illő szószokkal:

1. Az első tészta a már etruszkok által is nagy becsben tartott "PICI", azaz a liszt-víz alapú spaghetti lesz, amelyet ezúttal CACIO E PEPE, azaz pecorino sajtos-borsos öntettel tálalunk.
2. Akárcsak az olasz mamma-k, sodrófával nyújtjuk majd a tojásos tésztát a tradicionális TORTELLI MAREMMANI-hoz, amelybe spenótos-ricottás töltelék kerül, kísérőként pedig toszkán paradicsomszószt, POMAROLA-t főzünk majd hozzá.  

Az ár tartalmazza:
- Érkezéshez: egy pohár Prosecco
- Előétel: bruschetta
- Elkészített tészták

A jelentkezéshez online foglalás szükséges, amit a honlapunkon keresztül megtehetsz az eseménynél. 
A kurzust csak 5 fő felett tartjuk meg!

Várunk szeretettel!

időtartam 3 óra
létszám 7 fő
korhatár 12 év
Dátum 2020. 07. 04. 10:00
Dátum 2020. 07. 15. 17:00
Dátum 2020. 07. 29. 17:00
Dátum 2020. 08. 30. 17:00
17 000 Ft
adóval együtt Áfa (27.00 %)
Készlet ellenőrzése...