Papp-Bartha Angi: a Placc megálmodója

angi.gif Mondd el pár szóban, mi a legfontosabb, amit tudni érdemes rólad!
Papp-Bartha Angi vagyok, a Placc egyik alapítója. Tanárként végeztem Szegeden, azonban nem dolgoztam sokat a szakmámban, mivel elkanyarodtam a HR irányába. HR-esként dolgoztam 8 éven át, majd elkezdett érdekelni a cukrászat, így elvégeztem egy cukrász iskolát is. Jelenleg itthon vagyok kislányommal, Nórival, de fokozatosan egyre több cukrász kurzust tartok a Placcon.

Mióta foglalkozol a hobbiddal?
Kislány korom óta érdekelt a főzés-sütés, de komolyabban 5 éve foglalkozom cukrászattal.

Hogyan ismerkedtél meg vele?
Bakancslistámon szerepelt egy cukrásztanfolyam elvégzése, így belevágtam ebbe a szakmába is. A cukrászkodáson belül leginkább a francia cukrászat érdekel, nagyon sokat inspirált, inspirál Fehér Judit munkássága.

Mi az, amit a legjobban szeretsz benne?
Nagyon szeretek alkotni, a cukrászatban pedig abszolút kiélhetem művészi hajlamaimat. Szeretem, hogy kézzel fogható terméke van a munkámnak, és örömet szerezhetek vele másoknak is, akik megkóstolják a finom sütiket. :)

Mi az, ami a legnagyobb kihívást jelentette vagy jelenti még most is?
Legnagyobb kihívás jelenleg, hogy kislányom mellett alkossak, de Nóri kezdi otthon érezni magát a Placc konyhájában, így hagyja anyát sütni-főzni.

Mesélj egy vicces, érdekes vagy valamiért emlékezetes storyt, ami a hobbidhoz kapcsolódik!
Egyszer mikor egy cukrászdában dolgoztam gyakornokként, még nem tudtam, hogy milyen cipőben érdemes dolgozni, így sikerült a legveszélyesebb, csúszósabb cipőt felvennem, aminek az lett a következménye, hogy elestem műszak közben egy fél kg-nyi kakaóporral a kezemben, ami természetesen rajtam és a padlón kötött ki.

Kinek és miért ajánlanád, hogy kipróbálja?
Mert alkotni jó dolog.

Mi inspirált a Placc megálmodásában és milyennek képzelted el?
Szerettünk volna egy színes, vidám, nyüzsgő helyszínt, amely élményeket, programokat kínál azoknak, akik érdeklődnek a gasztronómia és a művészet iránt. Régóta érdekelt a cukrászat és oktatni is nagyon szeretek, ezért lett inkább a fő profilunk a cukrászkodás, illetve szerettünk volna teret adni a győri és győr környéki kreatív embereknek, akik oktatással szeretnének foglalkozni.

Miért szeretsz oktatni?
Mindig is szerettem emberekkel foglalkozni, a Placcon pedig van lehetőségem összekötni a pedagógiát a cukrászattal.

Milyennek találod a Placcot, mit jelent számodra ez hely?
Élmények tárháza. :) A második otthonom :)

Mit csinálsz szívesen emellett a szabadidődben?
Akkor is sütök és főzök. :D De nagyon szeretek utazni is, világot járni.

Mivel foglalkozol egyébként a mindennapokban?
Kislányommal foglalkozom, valamint koordináljuk a Placcot férjemmel.

Milyen terveitek vannak a Placc jövőjére nézve?
Szeretnénk nyitni a szülők és a gyerekek felé a jövőben, így tervben van a táboroztatás és szeretnénk gyermekmegőrzéssel egybekötött kurzusokat kínálni a cukrászkodni vágyó anyukák számára.